
Általános · 2026. augusztus 31.
Bonke Maring érkezik centerposztra
A 26 éves, 208 centiméter magas amerikai center, Bonke Maring személyében fizikális, a palánk alatt komoly erőt képviselő játékossal bővül a Kometa-KVGY Kaposvári KK kerete.

Bonke Maring az egyetemi pályafutását az UTEP együttesében kezdte, majd a Houston Christian University csapatában szerepelt. A 2022/23-as idényben a Southland Conference All-Defensive csapatába is bekerült.
Ezután a karrierjét Európában folytatta: a 2024/25-ös szezonban szerepelt a svájci Lugano Tigers és a szlovák BC Komarno egyletében is. Utóbbiban 15,4 pont, 9,7 lepattanó és 1,8 gólpassz volt az átlaga. Ebben a kiírásban a liga legjobb centerének választották meg.
A mögöttünk hagyott idényben a szintén a szlovák elsőosztályban szereplő Prievidza csapatában játszott, s huszonöt találkozón – meccsenként – 6,6 egységet, 4,2 lepattanót és 1,1 asszisztot szorgoskodott össze. A FIBA Europe Cupbanátlagban 5,7 pont és 3,5 lepattanó került a neve mellé.
A svájci pontvadászatban, a BBC Nyon ellen 2024 októberében karriercsúcsot jelentő 17 lepattanót kaparintott meg, a legtöbb pontot, 30-at Southwestern Adventist ellen szerezte az NCAA-ban, ugyanezen az összecsapáson hatszor hozta kihagyhatatlan helyzetbe a társait.
A 208 centiméteres Bonke Maring, aki a 10-es mezt választotta, s a héten már csatlakozik hozzánk, elsősorban centerként használható, így a védekezésben, a lepattanózásban és a palánk alatti játékban jelenthet stabilitást.
További hírek
ÁltalánosFilipovity Márkó visszatért!
Filipovity Márkó újra Kaposváron: a magyar válogatott kosárlabdázóval egy szezonra szóló szerződést kötött a Kometa-KVGY Kaposvár KK.

Sérülések nehezítik a felkészülést - nem veszünk részt a paksi tornán
Nem zökkenőmentes a Kometa-KVGY Kaposvári KK előszezonja, csapatunkból több játékos is sérüléssel bajlódik, illetve bajlódott az elmúlt időszakban.
ÁltalánosElindult a bérletértékesítés
Kedves szurkolóink, az alábbiak szerint alakulnak a következő szezonra a jegy- és bérletárak.