Nem hivatalos oldal. Nem áll kapcsolatban a klubbal. Hivatalos oldal: delfinek.hu

Kaposvári Kosárlabda Klub címere
Vissza a hírekhez

Általános · 2026. május 24.

A bronzérem a tét: mindenki az Arénába!

Elérkeztünk a szezon utolsó mérkőzéséhez, hétfőn, 18 órától az Atomerőmű SE együttesét látjuk vendégül az NB I/A csoportos férfikosárlabda-bajnokság bronzpárharcának ötödik, azaz utolsó összecsapásán. Amelyik fél nyer, a harmadik helyen zárja a pontvadászatot.

– Ezen a ponton már nem igazán lehet meglepni egymást, hiszen a két együttes jól ismeri a másik erősségeit és gyengeségeit is – fogalmazott Szőke Balázs, a Kometa-KVGY Kaposvári KK edzője. – A mérkőzés kulcsa elsősorban az lehet, melyik csapat tud nagyobb energiával játszani.

– Nagyon fizikálisnak kell lennünk, és mindenkinek száz százalékot, vagy még annál is többet kell beleadnia – tette hozzá Szőke Balázs. – A dobóforma és a lepattanózás is döntő tényező lehet, ezekben mindenképpen javulni szeretnének az előző mérkőzéshez képest. A csapat már nagyon várja a mindent eldöntő összecsapást, és bízunk benne: minél többen kilátogatnak majd a találkozóra. A szurkolók támogatására ugyanis ezúttal is hatalmas szükség lesz, hiszen – ahogy eddig is – igazi hatodik emberként segíthetik a csapatot.

Kometa-KVGY Kaposvári KK–Atomerőmű SE

Időpont: 2026.05.25., 18 óra

Helyszín: Kaposvár Aréna

Élő közvetítés: hunbasket.tv (előfizetés szükséges)

Játékvezetők: Dr. Mészáros Balázs, Makrai Márton, Győrffy Pál Attila

Jó, ha tudod!

▶️ A sorban állás elkerülése érdekében, kérjük, aki teheti, vegye meg előre online a jegyét, a helyszínen a pénztárak 16.30 órakor nyitnak. A vendégszurkolók csak online vásárolhatnak jegyet!

▶️Online jegyvásárlás 👉  https://tinyurl.com/yu4chcce

▶️ A szezonbérlet érvényes a rájátszás mérkőzéseire is, ezért kérjük, a sárga B-betűvel jelzett székeket hagyják szabadon.

▶️ Ismét négy ponton mehetnek be a lelátóra azok, akik már jegyet váltottak, illetve bérlettel rendelkeznek. A négy belépési pont: egy-egy jobbra, illetve balra, valamint szemben kettő.

▶️A gyerekek a mérkőzés vége után bemehetnek a pályára dobálni. De kérjük – a biztonsági szolgálat kérésének megfelelően – a B- és a C-szektor közötti bejárón. Kérjük, a szülők a C-szektorban várjanak a gyermekeikre.

▶️Az emeleti lelátók is nyitva lesznek.

▶️Az emeleten is üzemel a büfé.