Nem hivatalos oldal. Nem áll kapcsolatban a klubbal. Hivatalos oldal: delfinek.hu

Kaposvári Kosárlabda Klub címere
Vissza a hírekhez

Általános · 2026. május 29.

Kosarasainkkal játszottak együtt a gyerekek az ovis családi napon

Két játékosunk, Paár Márk és Tarján Izsák, valamint Kovács Barna, aki a sajátnevelésű kosárlabdázónk volt, a Városliget felé vette az irányt péntek délelőtt. Ott rendezte ugyanis a kaposvári Honvéd utcai Tagóvoda a családi napját, melyre minket is meghívtak.

Nagy örömmel fogadták a játékosainkat, akik együtt látszottak a gyerekekkel, sőt még a rögtönzött edzésükön is részt vettek. De Tarján Izsák is tartott passzgyakorlatokat, Paár Márk pedig zsákolni tanította a gyerkeket.

KLIKK A KÉPRE A GALÉRIÁÉRT!

– Intézményünkben már évek óta hagyomány, hogy május utolsó hetében gyermekhetet rendezünk, amelynek zárásaként családi napot tartunk – fogalmazott Tuba Gabriella, a kaposvári Honvéd utcai Tagóvoda vezetője. – Az idén azonban egy merészebb ötlettel álltunk elő: a családi napot a Városligetbe szerveztük, ahol az egyik kiemelt program a kosárlabdázás volt a Kometa-KVGY Kaposvári KK játékosaival közösen. Különösen fontos ez számukra, hiszen a város óvodáiban egyedül nálunk működik a Kosárpalánta-program. Úgy gondoltuk, a gyerekek számára hatalmas élményt jelent, ha valódi, „nagy” kosárlabdázókkal együtt sportolhatnak. Nagyon hálásak vagyunk, hogy játékosok elfogadták a meghívásunkat, és együtt töltötték velünk ezt a délelőttöt.

Köszönjük szépen a meghívást, nem csak a gyerekeknek, a játékosainknak is hatalmas élmény volt a családi nap.